A térségben az ember megtelepedésére utaló jelek a Kr. előtti 2000. évből vannak régészeti leletek. A terület Kr. előtt 1500 évvel népesülhetett be a talált késő rézkori „péceli” leletek, bizonyítékai ennek,  (a leleteket a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum és a Nemzeti Múzeum őrzi.)
Legelőször szkíták, nyugat felől kelták érkeztek, majd germánok vándoroltak be. A IV. század végén hunok, majd a IX. század elején honfoglaló magyarok jönnek, erre az időre a történelmi Nógrád megye területének északi részén zömében már kialakulnak a szláv települések.

Az első írásos emléke 1301-ből való, ahol a falut Zonda-ként írták, minden bizonnyal Zonda György földbirtokos után. Az évszázadok során ebből a vezetéknévből magyarult a könnyebb kiejtés miatt, a ma is használt Szanda alakra.
[a várrom légifelvételről] Szanda várához igen sok uradalom, birtok és falu tartozott. Fénykorát a XV. században élte, amikor is a község városi ranggal bírt. Zsigmond király a Csetneki családnak adományozza 1387 – ben. Borbála királyné tulajdona 1424 – ben, amelyet Albert király az 1439. évben visszavesz tőle és feleségének Erzsébetnek ajándékozott. Mátyás idejében egyházi birtok, az esztergomi érsek tulajdona. A Báthory család 1476 – tól 1490 – ig uralkodott Szandán.

fotó: Civertan Bt

HELYNEVEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TÖRTÉNETEK

Janko-fa

A Cservölgy felé vezető úton, a Pirihegy tetején álló magányos, öreg tölgyfa a Janko-fa. Egy Janko nevű betyár tanyázott itt rendszeresen. Pihenő-, búvóhelyet talált a hatalmas lombok alatt. Mígnem egyszer a holttestét lelték meg itt felakasztva. Sohasem derült ki, hogy önkezűleg vetett véget az életének, vagy kivégezte valamelyik ellensége.

Farkas-hegy

A Szandaváralját Szandával összekötő, hirtelen emelkedő útszakasznak, és az ettől jobbra eső területnek a neve Farkas-hegy. Eredetileg Farkasveremnek hívták, de idővel ez átalakult. Az elnevezéshez a következő monda tartozik. Télen egy huszár katona jött erre hazafelé. Egyszer csak rátámadt egy farkas. De a huszár nem ijedt meg, hanem a farkast egyetlen kardvágással leterítette. Ezután visszadugta a kardját a hüvelyébe, indult is tovább, de ekkor hirtelen rárontott egy másik farkas is. Húzta volna elő a kardját megint, de az befagyott a nagy hidegben a rárakódott vér miatt. A fegyvere nélkül hiába küzdött vitézül a huszár, a farkas legyőzte.

Gyurinka

Gyurinka a szandai várrom előtt elterülő gyepnek a neve. Itt található a turista esőház, ettől nem messze az azonos nevű forrás. A Gyurinka-forrás nagyon gyenge vízhozamú, az utóbbi időben alig szivárog, gyakran teljesen kiszárad. A régi időkben ez nem volt így. A legenda szerint gyakran előfordult a forrás körül egy betyár. A betyárnak nem tudni mi lett, a sorsa. Azt rebesgetik úgy végezte, ahogyan a betyárok szokták, nem élte meg az őszülő szakállat. A neve azonban megmaradt: Gyurinka.

Puszta-Templom

Honfoglaló őseink szlávokat találtak a lakható folyóvölgyekben és a Cserhátban. Nógrádot Árpád vezér a Gyarmat, Jenő, Keszi, Tarján és Kér (Szanda-Kér !) törzsfői között osztotta fel. A Szanda határában lévő Puszta-templom – amely jelenleg mezőgazdasági terület – a falu legősibb magyarok lakta területe volt.

Kialakulásának idejére vonatkozóan nincsenek adataink. Az itt található, nagy mennyiségben előforduló szórványleletekből / cserépdarabokból, falazóanyag maradványokból/ következtethetünk az egyes használati tárgyak korára. A legrégebbiek az agyaghurkákból, korongozás nélkül készült, láthatóan kevéssé kidolgozott darabok. A puszta szó valószínűleg az elnéptelenedésre, a “pusztulás”-ra utal. A templom egyértelműen az itt felépített egyházi létesítmény fontosságát jelzi. A Puszta-templom harangjáról maradt fenn a következő történet, amely több változatban él községünkben.

A Puszta-templom mondája

A tatárjárás idején a Puszta-templom harangját elrejtették a falu lakói. A legenda szerint leeresztették egy kútba. A tatárok felgyújtották, leégették a Puszta-templom nádas tetejét, s a falu többi házát is sorra. Csak a terméskőből emelt oltár és a téglás falak maradtak meg a pusztítás után. A hadak elvonultán a falu újjáépült. Az emberek összegyűltek, hogy kiemeljék a kútból az elrejtett harangot. Négy ökör kötéllel óvatosan vontatta ki a mélyből. Az állatok nehezen mozdultak, az emberek is türelmetlenebbek lettek. Már majdnem kint volt a harang, amikor az történt, hogy az egyik ökör elbotlott. A gazdája elkáromkodta magát. Abban a pillanatban, amikor a cifraság elhagyta a száját, a kötelek elszakadtak. A Puszta-templom harangja visszaesett a kútba. Azóta is ott van valahol, földdel betemetve.

GANGA-HEGY

A Ganga-hegy környékén élö gyerekek nyaranta ludakat őriztek. A libapásztorok két táborra szakadtak: ganga-hegyiekre és kisoldaliakra. Oda és vissza kiabálták a következő csúfolódót egymásnak. Persze mindig azok voltak az “aranyak”, akik a versikét mondták.

“Ganga-hegyiek aranyak
Kisoldaliak szamarak…

vagy:

“Kisoldaliak aranyak
Ganga-hegyiek szamarak
Mind szamarak vagytok,
Kását főz anyátok,
Apátok vett szürke lovat,
Azt …. lovagoljátok!”

A libapásztor gyermekek közül mindig azok kezdték a “csúfolódást”, akik előbb kiértek a hegyre.

SZENT PÉTER-HEGY

BÚCSÚJÁRÓ HELY VOLT SZANDÁN

A II. világháború előtt búcsújáróhely volt Szandán a Péterhegyen. Minden évben Péter-Pál napján – június 29.-én – elindultak a templomból a katolikus hívők körmenetben. Négy fehérruhába öltözött hajadon leány vitte a Mária-szobrot, vitték a templomi lobogókat a Péter-hegyen lévő Mária-forrás /kút!/ felé, és közben imádkoztak, szent énekeket énekeltek.

De nemcsak Szandáról jöttek az emberek, hanem Bérről, Bujákról, Bercelről s a többi falvakvól is gyalog zarándokolva. A sokadalomnak a vásárosok mindenféle portékát pl. mézes kalácsot is árultak. Amikor felértek a hegy tetején lévő kereszthez a keresztutat járták. Bár a kőbánya a Péterhegy jelentős részét és az eredeti kutat eltüntette, ez a kereszt ma is megvan. A bánya beindulása előtti időkben Szandai József és Pálok Mihály hozta “lejjebb” a Szandaváralja közelében lévő Mária-forráshoz.

A Péterhegy tetején a kereszt mellett volt a kút, amibe véletlenül sem lehetett beleesni, mert az aljára vasrácsot szereltek fel. A kút vizének gyógyerejében bízva megmosakodtak benne a búcsújárók. A magukkal vitt rongyban megtörölköztek, azután ezt a bokrokra terítették, és ott hagyták. Tették ezt azért, hogy a ronggyal együtt otthagyják a betegséget is.

Miért hívják a Péterhegyet Péterhegynek?

/másodlagos eredettörténet/

Nem azért, mert éppen Péter névnapkor volt itt a búcsú. Az elnevezés korábban történt, mint a búcsújárás. Az évszám, amit ekkor írtak 1893. Csalár “api”, aki 1936-ban volt hetven éves, különös jelenséget látott a hegyen. Egy alak tűnt fel előtte a semmiből, akinek kulccsal volt tele a dereka. Ebből a jelből gondolták később, hogy ez a jelenség Szent Péter lehetett, s innen ered a hegy neve.

Miért állítottak a hegyre keresztet?

/másodlagos eredettörténet/

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akinek annyi gondja, baja volt, s a sok keserűség mellett egy cseppnyi öröme sem, hogy elhatározta, saját kezével vet véget az életének. Elment az erdőbe, ki a nagy Péterhegyre. Kiválasztott egy fát, rávetette a kötetlet, de ahogy a fára felnézett, meglátta rajta magát az Úr Jézust. A látomás nyomán megértette, hogy mindenkinek saját magának kell vinnie a keresztjét. A gondjainkkal is együtt kell tudnunk élni.) Ezután megbékélve önmagával, hazament. Ennek az emlékére csináltatta a keresztet az ‘öreg’ Hegyi Mihály családja.

Volt-e remete a búcsúban?

A Szentpéterhegyen két remete is megfordult. Az első remete 1934 és ’38 között járta a falvakat. Nagyszakállú, öreg, szent ember volt. Tanítgatta a gyermekeket, és imádkozott a felnőttekkel. Kéregetett, adományokból tartotta fenn magát. Búcsúban a Mária-forrás mellett mindig énekelt:

“Ó, szent kereszt, aranyoltar.
Üdvözlégy szent kereszt,
Örök élet fája,
Rajtad nyílott ki az
Üdvösség virága.”

A másik “remete” fiatal ember volt. 1939-40 között tartózkodott a Péterhegyen. A csendörök elfogták, mert szerintük kém volt. A faluban az a hír terjedt el, hogy “bunkerok” után kutatva fényképezett.

Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéterhegyen

Remeték

“A század első harmadában a szandai és a terényi temető-dombon is lakott néhány hétig remete, a péterhegyi tartózkodás nem volt tehát egyedi jelenség ebben az időben.”

Kereszt

“Tóth Mihály családja a “Hegyi” ragadványnevet viselte, amelynek eredetéről a most élők nem tudnak, azonban elképzelhető, hogy a búcsújáróhely hagyományos gondozóiként kapták valamikor e megkülönbvőztető ragadványnevet. Ezt valószínűsítik a kereszt levéltári, alapítványi iratai… Majoros Károly” – (“Hegyi” Mihály apósa) – “szandai lakos 1866-ban ” a Szt. Péterről elnevezett külső hegyen saját elhatározásából fából készült keresztet csináltatott”

“…elképzelhetőnek látszott, hogy a búcsújárás eredetileg ősszef’üggött a Péterhegy tetején feltárt, középkorboan megszűnt templommal …minden bizonnyal Szent Péter patrociniummal” “… a szentpéterhegyi búcsújárást fogadalmi búcsúnak tarjuk, mely a török kiűzését követően, annak emlékére létesült. ”